Szenzációs, káprázatos! Bődületesen nagy szabadrúgásgólokkal került a kiesés szélére a Real Madrid (VIDEÓ)

A másodiknál még a csapattársak is a fejüket fogták, akkora gólt rúgott Rice, aki ezzel be is jelentkezett a Puskás-díjra.

A statisztikai adatokkal foglalkozó Opta szuperszámítógépe nem túl optimista azokkal a csapatokkal kapcsolatban, amelyek hátrányból várják a második találkozót.
Elérkeztünk a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek visszavágóihoz. Kedden az első mérkőzését magabiztosan hozó FC Barcelonát és a Paris Saint-Germaint láthatjuk, míg szerdán rangadók következnek.
A másodiknál még a csapattársak is a fejüket fogták, akkora gólt rúgott Rice, aki ezzel be is jelentkezett a Puskás-díjra.
Öröme azonban nem tartott sokáig.
Negyeddöntő, 1 mérkőzés
Paris Saint-Germain (francia)–Aston Villa (angol) 3–1
FC Barcelona (spanyol)–Borussia Dortmund (német) 4–0
Arsenal (angol)–Real Madrid (spanyol) 3–0
Bayern München (német)–Internazionale (olasz) 1–2
A PSG és a Barcelona első találkozón aratott hazai győzelme aligha számított kuriózumnak, viszont az Internazionale idegenbeli sikerét, valamint az Arsenal háromgólos győzelmét a meglepetés kategóriába sorolhattuk. Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy a statisztikai adatokkal foglalkozó Opta szuperszámítógépe nem túl optimista azokkal a csapatokkal, amelyek hátrányból várják a második találkozót.
A számításokat kedden újra elvégezték, és eszerint a Real Madrid továbbjutási esélye több mint a duplájára, 4,3 százalékról 8,9 százalékra nőtt (ami persze még így se sok), míg a Bayern Münchené 17,3 százalékról 28,1 százalékra. A Borussia Dortmund – amely négygólos hátrányból várja a katalánok elleni visszavágóját – egytizedet hozott, míg az Aston Villa–PSG mérkőzésre vonatkozóan nem változtak a továbbjutási esélyek. Érdekesség, hogy háromgólos hátránya ellenére a blancók továbbjutására több esélyt lát a szuperszámítógép, mint annak a Villának a fordítására, amely az első meccsén csak két góllal kapott ki.
A keddi játéknap
Az Aston Villa számára jól indult az első találkozó, Morgan Rogers révén a 35. percben előnybe került, de a PSG fordított, a hosszabbításban pedig a harmadik gólját is megrúgta, amellyel nagy lépést tett a legjobb négy közé. Ahogyan a mérkőzés előtt Vilmos herceg is elmondta, a birminghamiek 43 év után érdekeltek újra egy nagy európai kupameccsen, és biztosak lehetünk abban, hogy a hazai szurkolók mindent megtesznek azért, hogy összejöjjön a bravúros fordítás. A Villának ehhez persze nem csupán le kell valahogyan győznie a párizsiakat, de a hosszabbításhoz is ezt legalább két góllal kellene megtennie.
Ez cseppet sem ígérkezik könnyű feladatnak, a PSG legutóbb a Liverpooltól kapott ki a BL nyolcaddöntőjének első felvonásán, azóta sorozatban hét meccset nyert. Ezt megelőzően a gárda még tavaly novemberben, a Bayern Münchentől szenvedett vereséget, és akkor is csak 1–0-ra, előtte pedig október 1-jén odahaza az Arsenal tudta 2–0-ra felülmúlni. Luis Enrique együttese most már Európa egyik legjobb formájában lévő gárdája, amely Szoboszlai Dominikék kiejtésével bejelentkezett a trófeáért. A már a francia bajnokságot biztosan megnyerő csapat keddi továbbjutása mellett még az is szól, hogy rápihenhetett a visszavágóra, ugyanis a hétvégén nem játszott, ezzel szemben az Aston Villa a Premier League-utolsó Southampton otthonába látogatott, és 3–0-ra nyert. A PSG egyébként a legutóbbi nyolc BL-meccsén hatszor is legalább három gólig jutott.
A BL mostani kiírásban rendeztek már Dortmund–Barcelona mérkőzést, a decemberi találkozót a katalánok úgy nyerték meg 3–2-re, hogy mindegyik találat a szünet után esett. A sok gólra most is jó esély van, de a csodára, azaz a BVB továbbjutására szinte semmi. Amíg a Barcelona a hétvégén 1–0-ra megnyerte aktuális bajnokiját, addig a Dortmund ismét rangadón szerepelt, ugyanis a Bundesligában a Bayern München vendége volt, és 2–2-re végzett. A jó eredmény adhat egy kis löketet a csapatnak, és ezzel talán elkerülhetik, hogy kettős vereséggel intsenek búcsút a sorozattól. A BVB egyébként csupán a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, viszont a negyedik, BL-indulást jelentő helyen álló RB Leipzig is csupán hat pontra van tőle.
A szerdai játéknap
A címvédő Real Madrid a háromgólos hátrányát odahaza próbálja ledolgozni az Arsenal ellen. A blancókat sosem szabad leírni, ám még arra nem volt precedens a BL-ben, hogy a gárda háromgólos hátrányt dolgozott volna le egy visszavágón. Az Opta szerint ugyan pár százalékkal nőtt a továbbjutási esélye, viszont a hétvége inkább az Ágyúsok számára alakult jól, amely kissé tartalékosan végzett odahaza 1–1-re a Brentford ellen, de ezzel is megszilárdította második helyét a Premier League-ben, míg a Real Madrid ugyan 1–0-ra nyert az Alavés vendégeként, de Kylian Mbappé kiállítása miatt bő fél órán át emberhátrányban futballozott.
Ezt is ajánljuk a témában
Davide Ancelotti nem a legszerencsésebb módon védte meg francia csatárát.
A királyi csapat egyébként a legutóbbi hét negyeddöntős párharcát sikerrel vette a sorozatban, amikor angol együttessel csapott össze. Ezzel szemben a két gárda egyetlen korábbi egyenes kieséses párharcát az Arsenal vette sikerrel, a 2005–2006-os kiírásban 1–0-s összesítéssel jutott be a nyolc közé, és egészen a döntőig menetelt. Az Ágyúsok legutóbb 2009-ben jutottak a négy közé, míg a Madrid a legutóbbi négy szezonban mindig bejutott az elődöntőbe.
Ezt is ajánljuk a témában
Jude Bellinghamet és Antonio Rüdigert a csapattársak választották szét.
Az elmúlt évekből emlékezhetünk nagy fordításokra a Bajnokok Ligájában: 2017-ben a PSG 4–0-re verte a Barcelonát, de a visszavágón a katalánok 6–1-re nyertek. Egy évvel később viszont a Barca az AS Roma ellen a hazai elért 4–1 után 3–0-ra kapott ki, és esett ki idegenben lőtt kevesebb gólja miatt, aztán 2019-ben ismét hasonlóan járt, ugyanis a Liverpool 3–0-s hazai legyőzése után 4–0-ra bukta el a visszavágót.
Az olasz és a német éllovas párharca a legnyíltabb, noha az Opta továbbra sem ad sok esélyt (28,1 százalékot) a Bayern München továbbjutására. Az Inter első meccsen aratott idegenbeli győzelmével nagy lépést tett a továbbjutás felé, de a Real Madridhoz hasonlóan a Bayernt sem szabad sosem leírni. A visszavágóra való felkészülés a milánóiaknak sikerült jobban, ők egy hazai 3–1-es győzelemmel hangolódtak, míg a bajorok odahaza nem bírtak a Dortmunddal, ám így is megmaradt a forduló előtti hatpontos előnyük a Bayer Leverkusennel szemben.
Az Inter müncheni győzelme egyébként azért is nagy szó, mert a Bayern 2021 áprilisa után kapott ki ismét otthon a BL-ben, akkor a PSG szintén a negyeddöntő első felvonását tudta 3–2-re megnyerni az Allianz Arénában. A visszavágót ugyan 1–0-ra megnyerte a Bayern, az idegenben lőtt több gól szabály miatt kiesett. Ez a veszély most nem fenyegeti a csapatot, hiszen bármilyen egygólos vendégsiker automatikusan kétszer 15 perces hosszabbítást eredményez.
Az ágrajz
Negyeddöntő, visszavágó
21.00: Aston Villa (angol)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: Sport1)
21.00: Borussia Dortmund (német)–FC Barcelona (spanyol)
Szerdán
21.00: Internazionale (olasz)–Bayern München (német) (Tv: Sport1)
21.00: Real Madrid (spanyol)–Arsenal (angol)
Fotó: Adrian Dennis/AFP